Idén nyáron 2 tábort szervezek. Egyet diákoknak, egyet felnőttek számára. A táborok célja idén sem más, mint az, hogy közelebb jussunk önmagunkhoz, és egyenes háttal, tovább is tudjunk menni.

Ahogy keresgéltem a szövegeim között, ezt találtam: "Úton vagyunk önmagunk felé. Az egész élet valahogy erről szól. Kinek így, kinek úgy. Egyik sem jobb, egyik sem rosszabb. Talán valakinek könnyebb, másnak nehezebb. Meglehet… Amit a ZSU-HANG adhat, az a támpont. Rálátást egy másik szemüvegen keresztül az Útra, hogy aztán épp oda jussunk, ahová mennünk kell. És, hogy mindezt lehet örömmel, nevetve, ha kell, sírva, de mindig biztonságban, és élményekben fürödve? Lehet bizony. Zenével, játékkal, alkotással, mozgással."

És ez még mind igaz is.

Aztán rájöttem, hogy idén más lesz. Mert én is, és Te is más lettél. Elengedtél valamit. És én is elengedtem.

Mert gondolhatod, hogy ez a szék a Tiéd. Azt is, hogy másé. Vagy senkié sem. Érezheted, hogy a székről épp jó a rálátás a tágas, zöld udvarra. Az udvart fák veszik körül... És gondolhatod azt is, hogy csak moha, elhagyatott udvar, sokat látott falak, amiket a szék támaszt csöndesen. És akárhogy teszel, az úgy van jól. Itt és most.

Itt és most. Elengedni annyi, mint megváltozva továbbmenni. És örülni. Mert az öröm a jelenben tart.

A jelenbe hoz, a valóságba. Oda, ahol Te vagy. Oda, ahol én vagyok.